Megfáradtan, lelombozódva,
Elüldözve, kitagadva,
Magányosan bujdokoltam,
Míg rám nem találtál
Félig holtan.
Utolsó reménycsillagként
Beragyogtad egem.
Egyetlen mosolyod elég volt,
Hogy elvegyed eszem.
Szemedbe nézve
Megláttam a holdat,
Ekkor már tudtam,
Úgyis eljön a Holnap.
Nyújtottad kezed,
Mint ha mentőkötél lenne.
Akkor jöttem rá,
Hogy szükségem van erre.
Te vagy a váram,
A menedékem, a Rómám.
Tudod, hol az út,
Hogy érj el hozzám.
Hogy ments meg,
Kihúzz a sötétből.
Mutasd az utat,
Menekíts ki ebből a veremből.
Veled tartok bárhova,
Akármerre is viszel,
Hiszen ott az otthonom,
Ahova te mész el.
Ölelj át szorosan,
Sohase eressz el,
Mert te vagy a megmentőm,
Akármit is hiszel.
Tiéd a szívem,
Ne dobj el, kérlek!
Örökkön-örökké
Szeretni foglak téged.