Megbíztam már megint benned,
Engedtelek szívemmel játszani,
A földön feküdtem, s Te még belém rúgtál ezerszer
Mindenem fáj, már nem tudok kiáltani.
Azt mondtad, nem szeretsz,
Éljek tovább nélküled,
Továbblépsz, keresel mást, kit szédíthetsz,
Nem fogsz hiányozni, ezt ígérted.
Álltam kint a Végtelenben,
A könnyeimmel öntöztem a tájat,
Ordítottam, bár nem hallotta egy ember sem,
Hisz akkor még Te jelentetted a mámat.
De azóta megváltoztam, már nem hiszek neked,
Elvesztetted a varázsod felettem,
Nem dőlök be a szép szavaidnak, a szemednek,
Nem akarom, hogy szívem ismét darabokban legyen.
Éltem, meghaltam és most ismét élek.
Igazad volt, nem lett vége mindennek,
Mikor azt hittem, elvesztem,
Mert elhagytál, összetörted szívem.
És most itt vagy, könyörögsz,
Azt akarod, fogadjalak vissza újra,
De megacéloztam lelkemet, Ördögöm,
Szívem, ne vigyél többet csalóka útra.
Most én vagyok fölényben,
Mert Te csúszol előttem térden a porban,
Csakhogy hagyom, hogy tetszelegj a szerepemben,
Most én töröm össze a szíved, Te állsz elől a sorban.
Mert elég volt abból, hogy csak játszol velem,
Nem kellesz sem Te, sem az összes szép szavad,
Felejts el, ahogy én is tettem,
Az idő, és a távolság mindent megoldanak.