A Hold fénye ezüstösen ragyogott
Az éjszakán, amikor minden megváltozott.
Te csak álltál, készen arra, hogy elhagyj,
Nem gondoltál rám, s arra, hogy maradj.
Azt hitted, majd hagyom,
Hogy mindent tönkre tegyél,
Hogy a szívem, az érzéseim,
Mindent elvegyél.
Nem gondoltad végig,
Milyen következményei lesznek,
Csak azt tudtad,
Nagy pusztítást hagy maga után tetted.
Ki akartad tépni szívem,
Megtaposni, míg élettelen,
Elhagyott és megtört,
Meggyötört nem leszek, elveszett.
Mert csak ezt akartad,
Semmi más nem vezérelt,
Megkönnyíteni dolgom,
Hogy gyűlöletet, megvetést érezzek.
Nem vetted számításba,
Hogy szükségem van rád,
Hisz nem lényeg, ki voltál,
Szerettelek, mert támogattál.
De most már látom,
Nem tudtam elérni,
Hogy szíved felém
Meg tudjon nyílni.
Akkor hát menj, ha azt hiszed,
Így a legjobb.
Nem tartalak vissza,
Nem könyörgök, nem sírok.
De ne feledd,
Bárhol is legyél tudd:
Én voltam az egyetlen,
Aki hozzád tartozott.